Balatonfüredi Yacht Club
Elnöksége
H Á Z I R E N D
2007-08-06
- A clubház, a kikötő, a víz és a szárazföld területének használata.
- A Balatonfüredi Yacht Club (továbbiakban: Club) sporttelepét szolgáltatásait minden clubtag, pártoló tag, örökös tag, tiszteletbeli tag és ifjusági sportoló a jelen házirendben megfogalmazottaknak megfelelően veheti igénybe.
- A Club területére belépni csak érvényes tagsági kártyával vagy vendég kártyával lehet.
- Minden clubtag behozhatja családtagjait és vendégeit a club területére. A Club területére 22 óra és 06 óra között csak tagsági vagy vendég kártyával lehet belépni.
- A vendég(ek) belépését a clubtagnak a portaszolgálatnál kell jelezni.
- A Club által szervezett rendezvény esetén a Magyar Vitorlás Szövetség tagszervezeteinek versenyzői vendégnek tekintendők.
- A kikötő elsősorban a Club tagjainak használatában és tulajdonában lévő vízi járművek kikötésére és horgonyzására szolgál a Club Elnökségének döntésének megfelelően.
- Szabad kikötőhelyet kell biztosítani az érvényben lévő HSZ-nek megfelelően.
- A kikötőben bérleti joggal nem rendelkező Clubtag vagy nem a clubtagjaink tulajdonában lévő vízi járművek kikötését ill. horgonyzását - a megfelelő kikötői díj befizetése után - a szolgálatban lévő kikötőmester engedélyezheti. Ez az idő nem lehet 24 óránál több. Ennél hosszabb időre, ill. max. 72 órára az ügyvezető igazgató adhat tartózkodási engedélyt.
- Vízi járművek vízre tétele ill. kivétele, daruval vagy sólyán, csakis a szolgálatban lévő kikötőmester tudtával és közreműködésével végezhető az adott időben érvényben lévő térítési díj ellenében.
- A Club területén lévő összes helyiség használatát és rendeltetését a Club Elnöksége határozza meg és a határozat szerinti igénybevételről, használatról a Club ügyvezető igazgatója dönt. Bérbeadásról kizárólagosan a Club Elnöksége dönt.
- A Club területén lévő szálláshelyeket elsősorban az aktív versenyző clubtagok vehetik igénybe. A szállásigényt a gondnoknál előzetesen be kell jelenteni. A hasznosítható szálláshelyek értékesítése a Club ügyvezető igazgatójának a feladata az aktuális díjak ellenében. A szálláshelyek készenlétéről a gondnok köteles intézkedni. A szálláshelyeket csak rendeltetésüknek megfelelően lehet használni és azt a versenyzők kötelesek tisztán tartani.
- A Club szárazföldi területének felhasználásáról a Club Elnöksége dönt tekintettel a szárazföldön tárolt vízi járművek, szállító és tároló eszközök elhelyezésére és a gépjárművek parkolására. Az Elnökség döntésének végrehajtásáról az ügyvezető igazgató gondoskodik.
- Club területén lévő büfé, konyha és étkezőhely az arra a helyre kiadott utasítások figyelembevételével használhatók és vehetők igénybe.
- A Club által rendezett versenyek esetén - a club területének használatára vonatkozóan - az ügyvezető igazgató intézkedik, az intézkedés betartatásának ellenőrzése és végrehajtása a szolgálatban lévő kikötőmester feladata.
- Nemzetközi sportesemények alkalmával a Club ingatlanára vonatkozó használat, ill. igénybevétel a Club Elnöksége által hozott döntés alapján történhet.
- A Club területének rendje
- Ezen pontokban leírt rend betartásáért az ügyvezető igazgató a felelős.
- A Club bejáratánál állandóan portaszolgálat gondoskodik a Club területére való be- és kilépés ellenőrzéséről.
- A Clubház bejárata szezonban reggel 06 órától este 22 óráig van nyitva. Őszi és tavaszi időszakban reggel 07 órától este 19 óráig van nyitva.
- Vízi járművek, tároló állványok, szállító járművek és gépkocsik az 1. pontban leírtak szerinti utasításnak megfelelően helyezkedhetnek el. A gépjárművek behajtása a beléptető rendszer útmutatásai alapján lehetséges.
- Különös események esetén a Club Elnöksége ideiglenes gépjármű behajtási tilalmat ill. korlátozást rendelhet el (nemzetközi verseny, egyesületi verseny, hajó vízre tétel és kivétel, a parkolási terület telítettsége, stb).
- A versenyzők által használt helyiségek és öltözők tisztaságáért és rendjéért az edzők felelősek, rendszeres takarításáról a gondnok intézkedik.
- A Club területén a gépjármű mosása szigorúan tilos!
- Kutyát a Club területére csak pórázon lehet behozni, fürdetése és úsztatása szigorúan tilos.
- A Club területén lévő helyiségek egyéni vagy közcélú rendezvény, ill. sportesemény alkalmára való igénybevételére előzetes bejelentés és egyeztetés alapján ad engedélyt az ügyvezető igazgató.
- A Club területén dohányozni csak az erre kijelölt területen szabad.
- A Club vízfelületének területén fürdeni csak az erre kijelölt vízterületen szabad.
- Tisztasági rend
- Ételhulladék, szemét vagy szennyező anyagok csakis a kijelölt szelektíven gyüjtő helyeken helyezhetők el. Szigorú pénzbüntetés kirovását vonja maga után bármilyen szemét vagy hulladék vízbedobása.
- A "természetes hulladék" vízből való eltávolítása naponta a szolgálatban lévő kikötőmester feladata.
- Vízi járművek üzemanyaggal való feltöltése a biztonsági előírások betartása mellett végezhető úgy, hogy a kikötő vízterülete szennyeződést ne kapjon.
- Olajcsere, vagy olajos fenékvíz eltávolítása a környezet szennyezése nélkül végezhető el. A vízi jármű tulajdonosa vagy megbízottja köteles a szennyező anyagot azonnal elszállítani.
- Víz szennyeződése esetén a szennyezést okozó a kárelhárítás költségeit köteles megfizetni, beleértve az esetleges büntetés terheit is.
- Haltisztítás és bontás a kikötő területén tilos!
- Vízi járművek tisztítása csak a környezet károsítása nélkül végezhető el.
- Vízi járművek, csiszolása és felületvédelme, festése csak az ügyvezető tudomásul vételével, a környezet károsítása nélkül végezhető el.
- Hajójavítás és tárolás rendje
- A Club területén történő, nem clubtag tulajdonát képező, vízi jármű tárolásának vállalását az ügyvezető igazgató intézi. Engedélye nélkül vízi járművet tárolásra elfogadni tilos.
- A tárolásra vállalt vízi járművek javítása a Club területén, a clubtag részére is, engedélyköteles. Engedély nélkül munkát végezni nem lehet, az engedélyt az ügyvezető igazgató adja ki.
- Amennyiben a tulajdonos nem maga végzi a javítást és a felújítást, hanem munkavállalót alkalmaz, akkor a Club engedélyét köteles írásban kikérni és a terület használat, energia és egyéb költségeket köteles megtéríteni. A gondnok köteles az engedély nélkül végzett munkát leállítani és azt az ügyvezető igazgatónak jelenteni.
- Úgy a vízi jármű tulajdonosa, mint a munkavállaló köteles betartani a javítás ideje alatt a munkavédelmi és tűzrendészeti előírásokat, és a munka befejezése után a munkaterületet tisztán tartani, ill. a hulladékot eltakarítani.
- A javítási és festési munkákat minden év május 31-ig be kell fejezni, ezen időpont után munka csak írásos engedéllyel végezhető.
- A téli tárolásra vállalt vízi járművekhez tartó eszközök biztosítása a tulajdonos feladata. A tároló állványok, bakok, és utánfutók mozgatását a Club alkalmazottai végzik.
- A vízi járművek vízre tétele és kiemelése a kikötőmesterek feladata a tulajdonos közreműködésével, térítés ellenében.
- Tárolás ideje alatt a vízi járművek biztonságos felügyeletét a Club alkalmazottai látják el.
- A Club nem vállal felelősséget a területén tárolt hajókért és azok tartozékaiért.
- A Club szolgáltatásaiért díjat számít fel.
- Bérvitorláztatás
- A clubtagok tagdíja, a kikötői és tárolási díjak nem tartalmazzák a kikötőből történő bérvitorláztatás lehetőségét. Ilyen jellegű tevékenység a Club területén csak a Club Elnöksége által jóváhagyott írásos megállapodás keretén belül lehetséges. Ennek hiányában a bérvitorláztatás tilos, kivéve a Club tulajdonában lévő hajókkal történő ilyen jellegű tevékenységet.
- Záró rendelkezések
- Jelen házirend a Club területének használatát és rendjét szabályozza. Nem foglalkozhat és nem szabályozhatja a clubtagok sportszerű és a Club több mint évszázados hagyományából eredő magatartást. De szükségesnek tarja a Club Elnöksége erre a lényeges szempontra való figyelem felhívását.
- A házirendben foglaltak ellen vétőkkel szemben a Club ügyvezető igazgató javaslata alapján a Club Elnöksége jár el minden súlyosnak ítélt esetben és a szankcionálás jogát is az Elnökség gyakorolja.
- A házirendben foglaltak betartásának és betartatásának ellenőrzését az ügyvezető igazgató, részleteiben a szolgálatban lévő kikötőmester látja el munkakörébe illesztetten.
A Club Elnöksége bízik abban, hogy a jelen szabályozást tagjaink nem felesleges kényszerítő intézkedésnek tekinti, hanem egy olyan alapelvnek, melynek célja, hogy a Club területén mindenki sportszerű keretek között otthonosan érezze magát, méltóan a múlthoz és a kiváló eredményekhez.
Balatonfüred, 2007. július 31.