#

Megkezdődött a felkészülés

 

Egy kisebb laseres csapat a Byte európa bajnok Bathó Petivel kiegészülve Splitben elkezdte a vízi felkészülést a 2010-es szezonra.

Az időjárás változásait is figyelembe véve az utolsó pillanatig kivárva szerveztük  ezt a tábort.

Minden laser osztály képviseltette magát. Két standard / Tomai Balázs, Földesi Gergő/ három radial /Karé Réka, Jung Ádám, Korchmáros Kristóf / 4.7 / Vadnai Benjamin/ Byte / Bathó Péter alkotta a csapatot. Mellettük két edző Sigmond András és Csomai József utazott a csapattal.

Az edzőtábor fő feladata a tél folyamán „berozsdásodott" mozdulatok felelevenítése volt. Hajóvezetés és manőverek gyakorlása mellett lehetőségünk nyílt a horvát válogatottal is együtt edzeni.

Az időjárásra nem lehetett semmi panaszunk, a korai időponthoz  képest 4 napon keresztül ideálisnak volt mondható. 8-25 csomó közötti D-DK-i szél kellemes méretű hullámokkal. Nem is kívánhattunk volna jobbat első edzésnek. Az ötödik napon az előrejelzésnek megfelelően elromlott az idő így csak egy rövid tréningre volt lehetőségünk.

Napi 4 órás aktív vízi edzést követően a fiatalok bevonultak a szálloda konditermébe, vagy kerékpárra pattanva folytatták a felkészülést.

A tavalyi évhez hasonlóan kiváló felkészülési helyszínnek bizonyult a spliti vitorlás club. A remek vízi és parti lehetőségek mellett pluszként jelentkezik, hogy a horvát laser válogatott  március közepéig folyamatosan itt tartja az edzéseit, amihez ha nem is minden nap, de lehetőség van csatlakozni.

Ez jó lehetőség arra, hogy a világ közvetlen élmezőnyével mérje össze tudását a magyar laseres csapat, edzéskörülmények között.

A következő edzőtábort február végére tervezzük remélhetőleg hasonló sikerrel.

 

Csomai József

 

+
Didó több mint 1 hónapos itthoni, szárazföldi edzés után, londoni kvótával a zsebében, ú...
(02.02.)
+
A Magyar Vitorlás Szövetség Versenybíró Bizottsága 2012. március 10-én, szombaton 10:00 ó...
(01.31.)
+
Sziasztok! Nagy örömmel jelentem, hogy Január 22-én vasárnap megszületett Benczúr Vera. 3...
(01.30.)
+
A mai napon, 2012. január 28-án ünnepélyes keretek között átadásra került Európa egyik...
(01.28.)
+
Szeretettel várunk Mindenkit a 2012. január 29-én megrendezésre kerülő szabályismereti el...
(01.21.)