#

Agárd, Variens Kupa 2010. 04. 10-11.

 

Április tizedikén kezdődött Agárdon a Variens Kupa nevű verseny. Hat futmra volt kiírva,  ebből ötöt sikerült megtartani. Összesen hét hajóosztály versenyzett: Finn, Optimist, Laser, Sikló, Laser Radiál, Laser 4,7, Kalóz.

Optimistből elég kevesen voltunk, és kicsit fura volt, hogy a Portoroz-i háromszáz hajó helyett csak húszan voltunk a rajtvonalon, mondjuk legalább nem kellett annyira aggódnom a hajóm éppsége miatt.

Első nap kifejezetten nagy szél volt, ami nekem nem jött annyira jól. Az erős szél kimondottan NEM az én szelem, de legalább tudtam gyakorolni. A BYC-ből hárman indultunk: Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombi és én. A fiúknak elég kedvező volt a szélerősség. Az első és az utolsó futam nem volt rossznak mondható, de a második annál inkább. Mikor kiértünk a partra összeraktuk a hajókat és mielőtt haza indultunk, egy jó marhapörkölt csak ránk várt.

Másnap, mikor leértünk Agárdra kifejezetten kicsi szél volt, annyira, hogy ki se vittek minket egy darabig. Utána viszont semmi akadálya nem volt, hogy futamot rendezzenek. Két futam volt,  mindkettőben nagyon jól mentem. Miután kimentünk a partra, gyorsan szétkaptuk a hajókat és már csak az eredményhírdetés volt hátra. Nagyon szép érmet kaptam!

A visszaút nem volt éppen zökkenőmentes, mert valami probléma volt az utánfutó állványzatával, ezért nagyon lassan tudtunk haladni. Elég későn értünk Füredre, de szerencsére még így is hazaértünk Budapestre hét előtt és a Mama tudott szavazni.

 

Eredmények:

 

Gyapjas Balázs: összetett: első, Ifi.: első

 

Gyapjas Zsombor: összetett: második, Ifi.: második

 

Korchmáros Sára: összetett: hetedik, serdülő: második, női: első